Elfogadhatatlan a város számára, hogy az osztrák határt a Balaton-régióval összekötő M9 Sopron és Szombathely közötti szakasza ne gyorsforgalmi, hanem csupán főút legyen - mondta, emlékeztetve arra, hogy a térségbe tervezett autópálya az első elképzelések szerint a város mellett haladt volna, csak később módosították a nyomvonalat a vasi megyeszékhely felé.
Kuslics Balázs megjegyezte, akárcsak Szombathelynél, Sopronnál is kész a határ ausztriai oldalán a gyorsorgalmiút-csatlakozás, így nem okozna gondot, ha a közlekedési folyosó erre menne.
Hozzátette: korábban a parlamenti többség leszavazta három megyei képviselő - Firtl Mátyás (KDNP), Szakács Imre és Ivanics Ferenc (Fidesz) - indítványát, akik kezdeményezték, hogy a korábbi terveknek megfelelően érintse Sopront az új út.
Mint mondta, nem akarnak folytatás nélküli "zsákautópályát", és nem is a Szombathelyt Ausztriával összekötő szakasz ellen vannak, de elengedhetetlennek tartják, hogy Sopron és térsége is elérhető legyen sztrádán és gyorsforgalmi úton. Azért lépnek be az M9 Térségi Fejlesztési Tanácsba, hogy hatékonyabban lobbizhassanak a hatvanezres település érdekében.
(MTI)
|
A Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat Általános Művelődési Központja (Porpáczy-Ujhelyi középiskolák) szeretettel invitál minden érdeklődőt 2010. március 8-án, hétfőn 14 órára Sopronba, az Eszterházy majorságok boltjának ünnepélyes megnyitójára.
A magyarországi boszorkányok története régóta foglalkoztatja a kutatókat. A Soproni Szemle 2006/2. számában Németh Ildikó páratlan peranyag segítségével mutatta be a város természetfeletti képességekkel rendelkező lakosait.
Elgázolt egy férfit a vonat, ezért nem járnak a szerelvények Sopron és Kapuvár között; az utasokat autóbuszok szállítják - közölte Stöckert Dávid, a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) Zrt. szóvivője szerdán késő délután az MTI-vel.
Az MKB-Euroleasing Sopron hazai pályán is legyőzte az Atomerőmű KSC-Szekszárdot, így bejutott a női kosárlabda Magyar Kupa négyes döntőjébe.
Billy Idol, az ikonikus rock and roll világsztár és a trip-hop stílusteremtő Massive Attack már biztosan fellép az idei VOLT Fesztiválon. Akárcsak Andy C, a Parov Stelar Band és DJ Yoda. Négy hónappal a kapunyitás előtt a hazai nagyágyúk közül is publikus már néhány név: többek között Ákos és a Quimby is a nagyszínpadon ad koncertet Sopronban. És ez még csak a kezdet... A szervezők hamarosan további fellépőket ígérnek a június 30. és július 3. közötti soproni VOLT Fesztivál programjából.
Egy jósnő százezer forintot csalt ki hiszékeny ügyfelétől. A károsult feljelentést tett, a Soproni Rendőrkapitányság így csalás büntette miatt indított büntetőeljárást.
Nem csak a középkor tárul fel a soproni bencés (másik ismert nevén Kecske-) templom felújítást megelőző régészeti feltárásán: az épület a hajdani Borostyánkő-út mellett áll.
A bajnoki címvédő Sopron magabiztosan, 49 ponttal nyert pénteken a Szekszárd vendégeként a női kosárlabda Magyar Kupa negyeddöntőjében zajló párharc első mérkőzésén.
Tragikus módon életét vesztette Pete Erzsébet, az a rokkantnyugdíjas nő, aki papírgyűjtéssel foglalkozott és akit látásból szinte Sopron egész vonzáskörzetében ismertek. Halála előtt ismeretlenek kirabolták a lakását.
A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapját tartották Sopronban, a Szent Mihály temetőben Szántó Róbert hadnagy sírjánál, azon a helyen, ahol 1919-ben kíméletlenül végezték ki társával, Fennesz Róberttel együtt.
Ötéves környezetvédelmi stratégiát fogadott el csütörtökön a soproni önkormányzat, a korábban szakmai és több hetes társadalmi vita után véglegesített anyagot a testület egyhangúlag támogatta.
Az MKB-Euroleasing Sopron közleményben számolt be róla, hogy két hónapra megszerezte a Chicago Sky fiatal amerikai játékosát, Kristi Tolivert.
Tolatás közben összeütközött a Budapest felé tartó InterCity Sopronból és Szombathelyről érkező szerelvénye csütörtökön Csornánál. Személyi sérülés nem történt - közölte a GYSEV Zrt. sajtóreferense.
Ügyének minél előbbi lezárása érdekében lemond mentelmi jogáról az MDF soproni képviselőjelöltje, akit a napokban jelentettek fel választási rend megsértése miatt.
Ügyének minél előbbi lezárása érdekében lemond mentelmi jogáról az MDF soproni képviselőjelöltje, akit a napokban jelentettek fel [1] választási rend megsértése miatt. ?Bár semmilyen hivatalos értesítést az ügyről nem kaptam, így nem vagyok semmivel sem megvádolva, ennek ellenére felajánlom az együttműködésemet a nyomozóhatóságnak? ? közölte Nagy Tamás, aki szerint klasszikus "kabátlopási ügybe" keveredett, ezért is szeretné, ha még a választások előtt bebizonyosodna ártatlansága.
Információs roadshow-t szervez az MSZOSZ regionális szervezete az Ausztriában munkát vállalóknak, a vasi érintettek pénteken az MMIK-ban, a győr-moson-soproniak pedig 28-án Sopronban és március 5-én Mosonmagyaróváron kaphatnak információt az ausztriai adóbevallásról.
Választási csalás bűncselekmény gyanúja ügyében tettek írásos bejelentést az MDF képviselőjelöltje ellen a soproni rendőrségen. Nagy Tamás megalapozatlannak tartja a vádakat.
Kisorsolták a Magyar Kupa negyeddöntőjének párosításait.
Nyolcvanöt éves korában meghalt id. Taródi István, akit XX. századi várúrként ismerhettünk. Több mint 50 éven át rakta egymásra a köveket.
Több ezer négyzetméteres erdei klinikát építene egy vállalkozó Sopron mellett. A város elsőre nemet mondott. A természetvédők aggódnak a békák miatt. A beruházó meg a veszni látszó milliárdokért.
Januárban tűnt el az a nő, akinek holttestére a mai napon bukkantak rá a somogyi rendőrök, a soproniak egy üres páncélszekrényt halásztak ki a Rábcából
Legalább egy évre elzárták a soproni Tűztornyot hétfőn a forgalom elől - közölte a városi önkormányzat szóvivője.
A kormányzati megszorító intézkedések a szociális területet is sújtják. A legelesettebbektől a segítségre és törődésre szorulóktól elvont pénzeket a szociális területről hiányzó forrásokat az önkormányzatoknak kell a maguk erejéből biztosítani - mutatott rá Firtl Mátyás, Sopron országgyűlési képviselője, a Győr-Moson-Sopron megyei Önkormányzat alelnöke a soproni Szociális Kerekasztal tanácskozásán.
Szobrot állítana Sütő András írónak Sopron belvárosában két helyi civil szervezet; az avatást a jövő év első felére tervezik.
Restaurálják a soproni Fő téren álló bencés templomot és a hozzá kapcsolódó kolostort. A gótika és a barokk jegyeit viselő műemlék építészeti és történelmi értékeit a jövőben interaktív állandó kiállításon mutatják majd be - mondta Horváth László templomigazgató az MTI-nek.
Heti két alkalommal egy soproni cég autóbusz különjáratot közlekedtet Sopron és Budapest között. Kedvező visszhang esetén más egyetemi városokat is bevonnának a rendszerbe.
Az agrár-környezetgazdálkodási (AKG) programba a nagy érdeklődésre való tekintettel a korábbinál nagyobb mértékben vonták be az integrált szántóföldi célprogramot - tájékoztatott Soproni Horváth Lajos, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) sajtófőnöke.
Érdekes esetre hívta fel a figyelmet a Kisalföld: egy soproni 10 emeletes háztömb olcsóbban kapta volna a távhőt, amennyiben szerződést köt egy pesti céggel. A cég 3250 forint + áfa hődíjat, valamint változatlan alapdíjat kínált a 88 lakásos tömb lakóinak. Az új szerződés szerint gigajoule-onként 400 forinttal olcsóbban kapták volna a hőt.
A szocialisták nyolc év kormányzása küldte padlóra az önkormányzatokat - fejtette ki Firtl Mátyás, Sopron országgyűlési képviselője a magyar Parlamentben.
Az Adrenalin blog írója az új Soproni sörreklámot megint csak a kanadai Molsen reklámfilmjéhez hasonlítja. Most viszont a Soproni jött ki előbb.
Sopron térségében egyelőre nem javul a hóhelyzet. A 84-es, illetve 85-ös főutak járhatók, de Csorna és Beled között lezárták a 86-os főutat.