Bíró Csilla, a Nyugat-magyarországi Egyetem hallgatója nyerte a fődíjat a Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál képzőművészeti pályázatán.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Hacsiné Farkas Ágota, a soproni Fáy András szakközépiskola tanárnője. Búcsúztatója szeptember 17-én lesz.
A Petőfi Színház nyolc előadást állít színpadra a következő évadban, köztük egy ősbemutatót. A tizenkilencedik évadjára készülő társulat tavaly sok nézőt vonzott, idén hasonló folytatásban bíznak.
A városházán osztották ki az idei helyi környezetszépítési verseny díjait. Simon István alpolgármester köszöntője után Mágel Ágost, a városfejlesztési bizottság elnöke adta át a díjakat.
Hagyományőrző és családi napot tartottak Peresztegen a hétvégén. A szervezők remélik, a rendezvény maga is hagyománnyá válik.
A 84. számú főútvonalon, Ausztria felől Sopron irányába közlekedő Mazda típusú személygépkocsit intettek le a Soproni Rendőrkapitányság rendőrjárőrei.
Külföldi cég is jelentkezhet a soproni menetrend szerinti helyi buszos tömegközlekedés végzésére, amennyiben a saját országában külföldiek végezhetnek ilyen szolgáltatást - a pályázati felhívás a Hivatalos Értesítő legutóbbi számában jelent meg.
Szombat délelőtt a Jereván lakótelepre, a Makó utcába riasztották a soproni tűzoltókat. A lánglovagok egy kigyulladt konyhához vonultak ki.
Saját forrásból és az evangélikus egyház támogatásával, mintegy 120 millió forintból újult meg és bővült ki a Hunyadi-óvoda, melyet Ittzés János evangélikus püspök szentelt fel.
A Soproni borvidék felvirágoztatása a célja annak az együttműködési megállapodásnak, amelyet az önkormányzat és a hegyközségek kötöttek. A tervek között bormúzeum létrehozása is szerepel.
Halálos áldozattal járó közlekedési baleset történt Sopron és Ágfalva között szombaton délután.
Walter Dezső, a függetlenként induló polgármester jelölt pénteken bemutatta az öt pontból álló programjának első részét. Tervei szerint egy bankárképző központot hoznának létre.
Sopron bevárosában felborult egy autó pénteken este.
Negyvenmillió forintos beruházásként felújítják a Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaság-tudományi Kara épületének homlokzatát. Tervezik, hogy az eredeti állapotát is helyreállítják a későbbiekben.
Sopron - A Benedek Elek Pedagógiai Kar évnyitójával megkezdődött a tanév a Nyugat-magyarországi Egyetemen. A központi évnyitót szombaton 11 órakor Székesfehérváron rendezik.
Felavatták csütörtökön Fertőszentmiklós első – huszonnégy férőhelyes – bölcsődéjét, amely az óvoda keretein belül működik.
Immár harmadszor ellett ikerborjúkat a tizenkét éves Pipacs Baranyai Zoltán egyházasfalui gazdaságában.
Fertőszentmiklóson projektzáró rendezvénnyel zárult a ˝Változó világ tükrében˝ című tartalomfejlesztési program, amelyre 34,3 millió forintot nyert az önkormányzat.
A Soproni Rendőrkapitányság közigazgatási eljárást folytat Vajda Edina intézeti nevelt eltűnése ügyében.
A két nagy párt a tapasztaltabb jelöltekben, a többiek inkább a fiatalokban, az új erőben hisznek. Kevés a női jelölt a helyi választáson, ugyanakkor sok a magukat megmérettetni vágyók között a diplomás. Mérlegen a soproni jelöltek...
A Fertő–Hanság Nemzeti Park és kilenc önkormányzat komplex ökoturisztikai fejlesztésének nyitórendezvényét tartották a sarródi Kócsagvárban. A majd négyszázmillió forintos beruházás keretében bicikliutak és pihenőparkok épülnek.
Sopron - A Jobbik csütörtöki rendezvényén elhangzott, sikeres volt az ajánlócédulák gyűjtése.
A középdöntőből tizenöt lány jutott tovább a Miss Wellnes döntőjébe. A végső megmérettetés Körmenden lesz.
A Sopron Térségi Integrált Szakképző Központ (SOPRONTISZK) nyertes uniós pályázatának köszönhetően, közel egymilliárd forintból korszerűsíti a vele szerződésben álló hét tanintézményt.
Réz ereszcsatornát loptak el Sopronban; a kár 40 ezer forint. egy másik esetben egy iváni férfit ellenőriztek, aki a Mazdájára egy másik autó rendszámát tette fel.
Öt új kutat fúrnak Fertőszentmiklós térségében. A tervek szerint az innen nyert vizet Sopron, illetve Pomogy (Pamhagen) és Hasfalva (Haschendorf) felé továbbítják.
Megdőlt az augusztus utolsó napján mért országos és budapesti hidegrekord: Sopronban 12 Celsius fokot, Budapesten 13,2 fokot mértek.
A vidéki városok közül Sopron vitte el a pálmát a hétvégén rendezett I. Országos Nemzeti Gulyásnapon.
Mindenképpen indul a polgármesteri székért Walter Dezső korábbi városvezető, aki ma adja le a jelöléséhez szükséges kopogtatócédulákat.
Dokumentumfilm készült a Fertő-táj világörökségről, amelytől a magyar és az osztrák fél is azt reméli, hogy újabb lendületet adhat a turizmusnak. Az alkotást több külföldi televíziócsatorna is műsorára tűzi.
Egy kisbusz rakodó teréből kerékpár, fűnyíró és egy fűnyírótraktor került elő Röjtökmuzsaj térségében. A négy gyanúsított előzetes letartóztatásba került.