A SPAR Magyarország Kft. a korábbi évekhez hasonlóan ismét főtámogatóként áll a 19. Budapesti Nemzetközi Bor- és Pezsgőfesztivál mellett. A SPAR számára a bor nem
A legutóbbi hírek szerint egyelőre még nem sikerült méltó ingatlant találni a leköszönt köztársasági elnöknek, akinek már hivatalba lépése után sem tudtak elsőre megfelelő rezidenciát felajánlani ? anno végül is a sok állami vezető által már használt Béla
Az MTI értesülései szerint Tatabányán épít gyárat a Samsung, ahol laptopok és monitorok házához gyártanak műanyagot.
Forintgyengülés, szakítás az IMF-fel, 29 pont, egykulcsos adó, csökkenő társasági nyereségadó, Új Széchenyi Terv, a hazai vállalkozások helyzetbe hozása - címszavakban a kormány első száz napja. Az ország első embere a XI. kerületi Szent Imre Gimnáziumban
Tartja magát a Bajnai-kabinet hiányprognózisához az Orbán-kormány: az államháztartás többlettel zárta a júliust.
Növelte nemzetközi tartalékát a Magyar Nemzeti Bank (MNB): tartaléka az idén augusztus végén 35,274 milliárd euró volt, július végéhez képest 427,6 millió euróval emelkedett - közölte a jegybank az előzetes adatot a honlapján.
Ellenőrzik az uniós tagállamok költségvetését Brüsszelben: a kormányoknak április végéig lesz idejük a pénzügyi stratégia és a reformprogram előírásokhoz igazítására.
Folytatja elődje jogalkotási munkáját Gajdos Róbert. A Közbeszerzések Tanácsának új elnöke úgy véli: 2011 végére készülhet új közbeszerzési törvény.
Frekvenciák értékesítésére készül a magyar állam, s a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnökhelyettese szerint ez akár egy negyedik mobilszolgáltató megjelenését is lehetővé teheti a magyar piacon.
Megszünteti a 19 Volán-társaság igazgatóságát a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. A megszűnő testületek jogkörét a vezérigazgató gyakorolja majd.
Jóváhagyta a Gödöllői kastély fejlesztésének második ütemét a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. A beruházás 900 millió forint támogatást kap.
Meredeken gyengült a forint kedden: az eurót délután négy órakor 287,56 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a hétfő délutáni 285 forint közeli jegyzések után. A svájci frankkal szemben újabb negatív rekordot ért el a forint.
Az idén útjára indul a MagyarBrands program, a hat éve elnyerhető Superbrands cím mellett - közölte a szervező Superbands Magyarország.
2010. szeptember 6-án a Népszabadság Zrt. kereskedelmi vezérigazgató helyettesévé nevezték ki Hanák Tamást, aki ezt megelőzően a vállalat hirdetési igazgatója volt.
Magyarország, Románia és Szerbia egyaránt azzal a problémával nézett szembe az elmúlt hetekben, hogy nem tudtak annyi kötvényt értékesíteni, amennyit szerettek volna. Ráadásul ezekben az országokban a kiadáscsökkentések miatt gyengültek a kormányok, a köl
Tavaly nyolc hónap alatt 8880 cég bezárásáról hoztak döntést, idén 9743 cég húzta le a rolót.
Szeptemberben újabb bővítést jelenthet be a GeneralMotors, az Audi és a Mercedes gyára is.
Ha csak az inflációval drágult volna az elmúlt 10 évben az üzemanyagok ára, már 400 forintot fizetnénk egy liter benzinért. Az olajárnál fontosabb tényező az adó és a gyenge a forint, de a mostani rekordárak ellenére is többre futja az átlagbérből, mint 5
Durva távhőemelés jöhet januártól, de nem hagyják rázúdulni a piacot a legszegényebbekre - ígéri Völner Pál infrastrukturális államtitkár. Az M0-s továbbépítésére és a MÁV-Volán menetrendek összehangolására még éveket kell várni.
Franciaországban kedden hajnalban megkezdődött az egy naposra tervezett országos sztrájk. A tüntetők a nyugdíjkorhatár tervezett emelése, illetve a nyugdíjrendszer kilátásba helyezett módosítása ellen tiltakoznak. A sztrájk ideje alatt a Malév szállítja a
Nyolc napjuk maradt igénylésük leadására azoknak a felsőoktatásban tanulóknak, akik eddig még nem kértek diákhitelt, de már az első kifizetési napon, október 15-én pénzhez szeretnének jutni - közölte Őri András, a Diákhitel Központ szóvivője....
A Global Property Guide közzétette a világgazdaság jelentősebb szereplőinek ingatlanpiaci teljesítményéről és azok összehasonlításáról szóló legfrissebb jelentését. Több változás is történt az előző negyedévhez képest, a korábbi sereghajtó Lettország immá
Két és fél évvel ezelőtt perelt be egy utazási irodát Fresh Wiki. A csinos énekesnő többször járt már a bíróságon is, de az alperes eddig egyszer sem jelent mega tárgyaláson....
Rossz mobilitás, kevés fizetés, jó alapszint – ez jellemzi a magyar oktatást az OECD jelentése szerint
Júliusban gyorsabban nőtt a behozatal, mint a kivitel
A házi pálinkafőzésre vonatkozó szabályok hatálybalépése után évente akár négyszáz liter párlatot is lefőzhetünk otthon. Az így előállított párlatot el is lehet adni, igaz, ehhez már kistermelői engedély és zárjegy is kell.
A Magyarországi Szülők Országos Egyesülete azt javasolja, hogy az óvodákban, iskolákban alakuljanak Közhasznú Szülői Alapítványok, így csökkenthető lenne az osztálypénz gyakran túlságosan megterhelő mértéke....
Átlépte a lélektani határt a az V. kerületi Podmaniczky Frigyes térrel szemben felállított népességszámláló, így a számlálót felállító Nagycsaládosok Országos Egyesületének számítása szerint 10 millió fő alatti Magyarország népessége....
Egy friss nemzetközi felmérés eredményei azt sugallják, sokan vannak, akik kevés figyelmet fordítanak testsúlyukra. Az emberek jelentős része ritkán áll mérlegre, túlságosan szereti a gyorséttermi ebédet ahhoz, hogy lemondjon róla, és hajlik arra, hogy gy
Az önkormányzati választások és egy, az Alkotmánybírósághoz érkezett beadvány is hátráltatja a 40 év szolgálati idő utáni nyugdíjaztatásért indított népszavazást. Leghamarabb novemberben kezdődhet az aláírásgyűjtés - közölte a népszavazást kezdeményező Ma